2017. január 1-re módosult az online kassza kibővítésének határideje

2016.09.13 09:46

Ugyan elhalasztották az online kassza kibővítésének határidejét, jövő januártól nem csak ezek köre bővül, hanem a meglévő online pénztárgép engedélyeket is meg kell újítani, a gépeket frissíteni kell - közölte az onlinekassza.hu.

A pénztárgép-forgalmazóktól származó információk szerint eszközönként mintegy hatvanezer és hetvenezer forintnyi plusz kiadással számolhatnak azok a cégek, amelyek már használják az online kasszát. Ugyanis frissíteniük szükséges a gépeket, illetve meg kell újítani az engedélyeket – tájékoztatott az onlonekassza.hu. Közölték, erre azért van szükség, mert változtak a korábban beüzemelt gépekre vonatkozó műszaki-technikai követelmények, kibővül az AEE egység kommunikációja, és az új szabály szerint a kasszáknak „átszemélyesíthetőnek” kell lennie, azaz átírhatónak egyik vállalkozás nevéről a másikra. Az alig 1-2 éves eszközök frissítése mindenkinek kötelező és valószínűleg még az idén, vagy legkésőbb 2017 legelején sort kell rá keríteni - írta a portál.

Mint arról a Profit7.hu is beszámolt: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még március 22-én jelentette be, hogy további ágazatokra terjesztik ki az online pénztárgépek kötelező használatát. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás szerint az érintett ágazatok szeptember 30-tól kizárólag a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeréhez online kapcsolódó pénztárgéppel tehetnek eleget nyugtaadási kötelezettségüknek.

Az onlinekassza.hu szerint valószínűleg nem lesznek tarthatók az eredetileg tervezett határidők sem a kasszák újraengedélyeztetésére, sem az új kötelezettek kasszabeszerzésére. Utóbbiak esetében azért sem, mert kizárólag új engedéllyel rendelkező kasszát vehetnének, ilyen azonban még nem kapható.


Az autószervizeket is bekacsolják az új kasszarendszerbe

Emlékezetes, a korábban tervezett szeptember végi időpont helyett egységesen január elsejétől lesz kötelező az online pénztárgép alkalmazása. Az online kassza használatára újonnan kötelezettek köre nem változik. Így a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet, a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet, a motorkerékpár-alkatrész kereskedelmet és javítást végzők, a plasztikai sebészeti tevékenységet folytatók, a diszkót, illetve táncteremet működtetők, a ruházati tisztító szolgáltatást végzők és a különböző fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, masszőrök, és a pénzváltók is csatlakoznak az online rendszerhez. Jövő január 1-jétől a személyszállító tevékenységet végző taxisok és uberesek bevételéről is online adatokat kell szolgáltatni az adóhatóságnak.

 

Forrás: profit7.hu/ado-penzugy/penztargepek-a-meglevo-online-kasszakat-is-frissiteni-kell